Adjunk végre hangot annak, amiben a legjobb vagy.

Te foglalkozz azzal, amiben verhetetlen vagy. Mi gondoskodunk arról, hogy lássanak. 

Ismerős? 

A hangos üresség viszi el a figyelmet

A szakmádban a legjobb vagy. Csendben, profin dolgozol évek óta. És végignézed, ahogy a hangos, tartalmatlan, látszatversenytársak viszik el a figyelmet és az ügyfeleidet.

„Tudom, hogy kéne. De erre már nincs időm."

A marketing nem pörög fel magától és azt is tudod, hogy elkerülhetetlen a növekedésedhez. 
Próbáltad is, talán egy-két posztot is legyártottál, aztán jött az ügyfél, jött a számla, jött a fáradtság és jött a „majd holnap”.
Aztán ugyanez elölről…

Én értem, de a nézettség nem fizeti ki a számlákat

Hallasz trendekről, algoritmusról, AI-ról. Arról viszont kevesebb szó esik, hogy mikor is lesz ebből neked bevételed.
Mert a megtekintés bármilyen szép szám is, nem utal pénzt a számládra.

A vállalkozásod bevétele ajánlásoktól függ

Most az ügyfeleid többsége ajánlásból jön és ez jó is, csak az a baj, hogy teljesen kiszámíthatatlan.
Egyik hónapban nem jön semmi megkeresés és megáll minden. Máskor meg nem bírod el a sok munkát. Kontrollálatlan az egész folyamat.

Egyszer már megégett a kezed egy marketingesnél

Üres ígéretek. Homályos riportok. „Várjunk még egy hónapot, jön majd.” Ismerős?
A korábbi tapasztalat után érthető, ha nem hiszed el első szóra, hogy ezt máshogy is lehet csinálni. Mi nem győzködni akarunk. Megmutatni.
Konkrét kérdések, konkrét számok, konkrét lépések, még mielőtt bármit is fizetnél. 

És közben nem is akarsz kamera elé állni

Úgy gondolod, hogy a trend és a siker kulcsa az, hogy mindenki beáll a telefon elé, táncol, viccelődik és hülyét csinál magából. Te pedig ezt nem szeretnéd és eddig ez elég is volt ahhoz, hogy a videózás téma lekerüljön az asztalról. Pedig nem kellene, hiszen ez nem erről szól. 

Tudjuk, hogy mindez mennyi idő és hogy sokszor mennyire átláthatatlan…

A mai rohanó világban pedig már sem egy cégvezetőtől, sem egy marketingestől nem várható el, hogy mindent átlásson és megcsináljon egyedül, miközben a többi feladatára is figyelnie kellene.
Mi ezzel foglalkozunk minden nap és hidd el, a jó tartalom mögött tényleg nagyon sok munka van.
Hadd segítsünk, hogy te végre visszatérhess ahhoz, ami a legtöbb bevételed termeli: a szakmádhoz.

Hogyan segítünk neked ebben?

01

Végre...

A piacod végre úgy tekint majd rád, ahogy mindig is szeretted volna: olyannak, aki tényleg ért hozzá. És itt még nem állunk meg. Először érzed majd, hogy végre megkapod azt a figyelmet, amit mindig is megérdemeltél volna.

02

Levegő t

Mi mindent megcsinálunk neked! A felkészülést, forgatást, vágást, publikálást, mérést. Te pedig végre hátradőlhetsz és fókuszálhatsz arra, hogy nagyobb legyél, mint valaha. A marketing nem teher lesz többé, hanem egy rendszerré válik, ami pénzt termel.

03

Tisztaság

Nem marketingmiséket tartunk, ahol egy hosszú érthetetlen beszélgetés után meggyónjuk bűneinket, hogy miért nem jött ki a matek. Érthetően elmagyarázzuk neked hónapról hónapra, hogy mi miért és hogyan történt, valamint, hogy merre tovább.

04

Bevétel nézettség

Minden videó a rendszer része: stratégia → videó → mérés → konverzió. A megtekintés csak egy mutató a sok közül, a rendszer egyik eleme. A szám, ami nekünk számít, valójában a számládra érkezik.

05

Csendestárs

Az ajánlások megmaradnak, de mellé építünk neked egy rendszert, ami akkor is dolgozik, amikor te alszol, szabin vagy, vagy épp egy ügyféllel tárgyalsz. A vállalkozásod nem egyetlen szálon lóg többé.

06

Maszk

Az arcod, hangod, történeted csak akkor kerül a kamera elé, ha akarod. Ha nem, akkor a munkád kerül képernyőre helyetted. A folyamat, az eredmény, a szakma. Színésszel, voiceoverrel, animációval, AI-al, ahogy neked kényelmes.

Tudjuk, hogy mindez mennyi idő és hogy sokszor mennyire átláthatatlan…

A mai rohanó világban pedig már sem egy cégvezetőtől, sem egy marketingestől nem várható el, hogy mindent átlásson és megcsináljon egyedül, miközben a többi feladatára is figyelnie kellene.
Mi ezzel foglalkozunk minden nap és hidd el, a jó tartalom mögött tényleg nagyon sok munka van.
Hadd segítsünk, hogy te végre visszatérhess ahhoz, ami a legtöbb bevételed termeli: a szakmádhoz.

Hogyan segítünk neked ebben?

01

Végre...

A piacod végre úgy tekint majd rád, ahogy mindig is szeretted volna: olyannak, aki tényleg ért hozzá. És itt még nem állunk meg. Először érzed majd, hogy végre megkapod azt a figyelmet, amit mindig is megérdemeltél volna.

02

Levegő t

Mi mindent megcsinálunk neked! A felkészülést, forgatást, vágást, publikálást, mérést. Te pedig végre hátradőlhetsz és fókuszálhatsz arra, hogy nagyobb legyél, mint valaha. A marketing nem teher lesz többé, hanem egy rendszerré válik, ami pénzt termel.

03

Tisztaság

Nem marketingmiséket tartunk, ahol egy hosszú érthetetlen beszégetés után meggyónjuk bűneinket, hogy miért nem jött ki a matek. Érthetően elmagyarázzuk neked hónapról hónapra, hogy mi miért és hogyan történt, valamint, hogy merre tovább.

04

Bevétel nézettség

Minden videó a rendszer része: stratégia → videó → mérés → konverzió. A megtekintés csak egy mutató a sok közül, a rendszer egyik eleme. A szám, ami nekünk számít, valójában a számládra érkezik.

05

Csendestárs

Az ajánlások megmaradnak, de mellé építünk neked egy rendszert, ami akkor is dolgozik, amikor te alszol, szabin vagy, vagy épp egy ügyféllel tárgyalsz. A vállalkozásod nem egyetlen szálon lóg többé.

06

Maszk

Az arcod, hangod, történeted csak akkor kerül a kamera elé, ha akarod. Ha nem, akkor a munkád kerül képernyőre helyetted. A folyamat, az eredmény, a szakma. Színésszel, voiceoverrel, animációval, AI-al, ahogy neked kényelmes.

A kék gombra kattintasz

A játéknak vége. Marad minden a régiben​.
Holnap felébredsz az ágyadban.
Elhiszed, amit el akarsz hinni: hogy egyszer majd minden magától megoldódik.

Két út áll előtted

Beszélgetünk egyet...

Maradsz csodaországban és mi megmutatjuk neked, milyen mély a nyúl ürege. 

Hogy milyen, amikor végre büszkén kimondhatod: 
„Tudtam.”

Két út áll előtted...

A kék gombra kattintasz

A játéknak vége. Marad minden a régiben​.
Holnap felébredsz az ágyadban.
Elhiszed, amit el akarsz hinni: hogy egyszer majd minden magától megoldódik.

Beszélgetünk egyet...

Maradsz csodaországban és mi megmutatjuk neked, milyen mély a nyúl ürege. 

Hogy milyen, amikor végre büszkén kimondhatod: 
„Tudtam.”

OK. Most már tudod, hogyan gondolkozunk. Lássuk azt is, mit teszünk le az asztalra pontosan.

OK. Mostmár tudod, hogyan gondolkozunk. Lássuk azt is, mit teszünk az asztalra pontosan.

Először megnézzük, kihez szólunk.

Mielőtt bármit is forgatnánk, megismerjük a piacodat.
Kik vesznek tőled? Miért? Mi tartja vissza azokat, akik még nem?
Erre épül a havi tartalomterv! Nem random ötletek, hanem célzott üzenetek a valódi vevőidnek. Mert ha van egy jó térképünk, akkor már csak el kell jutnunk a kincsig.

Kivitelezés

Havonta 1-2 közös forgatási nap. Nálad, külső helyszínen vagy stúdióban. Átveszünk rólad minden terhet: tervezés, forgatás, vágás, felirat, grafikák, ütemezés, publikálás. Ha nem akarsz szerepelni, megoldjuk színésszel, voiceoverrel, vagy úgy, hogy csak a munkád látszódik. Neked egy dolgod lesz: csinálni azt, amiben verhetetlen vagy. Mi is így teszünk. 

Mérés és finomhangolás

Minden hónap végén leülünk a számok mellé. Mi hozott konverziót, mi nem és miért? A működő irányt felerősítjük, a működésképtelent kidobjuk és bekötjük a videós rendszert a meglévő értékesítési folyamatodba, hogy a nézettségből ügyfél legyen. Riport: Mennyit költöttünk? Mennyit hozott? Mi a következő lépés?
Mert a megtekintés nem fizeti ki a számlát.

Habár a videózás lesz az értékesítésed gerince, nem állunk meg ennyinél. Amiben még tudunk segíteni neked:

START csomag

Ha először próbálnád ki a rendszerünket. Kevesebb videó, kedvezőbb ár, biztonságos kezdés. Ugyanaz a minőség, csak kisebb volumenben. 

PPC kampánykezelés

(Meta Ads + TikTok Ads)
A videós tartalomhoz illesztve, hogy az organikus és a fizetett tartalom egymást erősítse. 

Videós-marketing stratégia tanácsadás

Ha szeretnéd megtaláni az irányt, átnézni a rendszered vagy csak tanácsra lenne szükséged, nem a teljes szolgáltatásra.

AI-alapú tartalomgyártás

Gyorsabb gyártás, alacsonyabb gyártási költség. De mi is ez pontosan? Releváns egyáltalán a te piacodon?

De mégis mi történik, ha egyszer elkezdünk közösen dolgozni?

A gép forog, az alkotó pihen...

Onboarding beszélgetés

Először megismerjük a vállalkozásod, a szolgáltatásaidat, a célpiacodat, a meglévő kommunikációdat. Közösen meghatározzuk, mit jelent sámodra a siker, mérhető formában.

Stratégia + havi tartalomnaptár

Elkészítjük az első tartalomterved. Tudni fogod, hogy milyen videók készülnek, miért és mikor.

Forgatás + vágás

Optimális esetben 1 nap forgatás havonta. Onnan mi továbbvisszük: vágás, felirat, thumbnail, platform specifikus optimalizálás. Ha nem akarsz szerepelni, akkor is megoldjuk.

Publikáció platformhoz igazítva

A videók a megfelelő időben, a megfelelő formátumban, a megfelelő csatornán érkeznek a célközönségedhez.

Havi riport és újratervezés

Átnézzük a számokat, elmondjuk, mi működött, és módosítjuk a következő hónap irányát. Nem dobozos szolgáltatás, hanem egy élő rendszer, ami tanul.

Na de mennyi az annyi?

Mi nem dobunk rád egy kész árlistát. Inkább építünk köréd egyet. Ezért konkrét árat nem tudunk írni, de példákat azért igen.

Először csak lássanak.

Pont annyi videó, amennyi ahhoz kell, hogy elkezdj jelen lenni. Még nincs nagy aktivitás, és nem is kell mindent egyszerre. Egy fenntartható tempó, ami nem viszi el a napodat és a kasszát sem.
175 000 Ft Havi
  • Heti 1 videó (havi 4-5)
  • Profi minőség
  • 1 forgatási nap/hó
  • Tartalomstratégia + havi tartalomnaptár
  • Vágás, felirat, platform specifikus publikálás
  • Havi riport

Magas frekvencia, tartalom és marketing fókusz

Ahol a sűrűség és a hangulat hozza a figyelmet, nem a filmes produkció. Egy gyorsan mozgó piacon, ahol heti több élő tartalom kell, különben más viszi el a feedet. Itt a tempó és a jelenlét fontosabb, mint bármi más.
200 000 Ft Havi
  • 10 db videó
  • Trending videók (telefonnal rögzítve, telefonos formátumra optimalizálva)

Kampány fókusz, hogy berobbanj a piacra

Néha nem folyamatos jelenlét kell. Hanem egy alaposan megtervezett, profin kidolgozott akció, egyetlen céllal... 

Szezonális kampányok, új termék vagy szolgáltatás bevezetése, mindegy. A lényeg, hogy robbanjon.
230 000 Ft Havi
  • 4 db értékesítés fókuszú videó
  • Profi minőség
  • Kampánystratégia, sales-üzenet építés

  • Hirdetéskezelés (Facebook/Intagram/TikTok)
  • Riport és tervezés
  • 5 db hirdetési fotó
a nagy kedvenc

Kiegyensúlyozott volumen, organikus + fizetett mix.

Ahol már van márka, van aktivitás. Olyan piacon, ahol a célközönség szomjazza a tartalmakat, a konkurensek pedig már használják is. A kérdés itt már nem az, hogy kell-e, hanem hogy milyen tempóval.
230 000 Ft Havi
  • Heti 2 videó (havi 8–9 db)

  • 1–2 forgatási nap/hó

  • 1–2 hirdetésre hangolt videó
  • Social media oldal kezelés
  • Havi riport
  • 5 db hirdetési fotó
a legnépszerűbb

390 000 Ft Havi
  • Heti 4 videó (havi 16 db)
  • Profi minőség
  • 1-2 forgatási nap/hó

  • 3-4 hirdetésre hangolt videó
  • Social media oldal kezelés
  • Havi riport
  • 10 db hirdetési fotó
PARÁZS

  • profi minőség

  • Vágás, felirat, platform-specifikus publikálás

Ahol a sűrűség és a hangulat hozza a figyelmet, nem a filmes produkció. Egy gyorsan mozgó piacon, ahol heti több élő tartalom kell, különben más viszi el a feed-et. Itt a tempó és a jelenlét fontosabb, mint bármi más.

Szezonális kampányok, új termék vagy szolgáltatás bevezetése mindegy. A lényeg, hogy robbanjon.

Fontos! A fenti árak csak tájékoztatás jellegűek. Minden esetben egyedi árajánlat alapján történik az együttműködés.

Amiben mi vagyunk a tökéletes választás!

Rövidvideós tartalomgyártás
  • Instagram Reels,
  • TikTok,
  • YouTube Shorts
  • aktivitás,
  • publikálás,
  • ütemezés,
  • közösségkezelés
    (Facebook, Instagram, LinkedIn, TikTok, Threads, X, YouTube)
  • célközönség-elemzés,
  • üzenet-pillérek,
  • márka-hang kialakítása
  • sorozatok,
  • szezonális témák,
  • hook-építés,
  • pénztermelő kampányok alkotása

Facebook és Instagram

  • hirdetések beállítása,
  • kezelése,
  • optimalizálása

TikTok

  • hirdetési fiók kezelése és
  • kampánykivitelezés

ha csak rendszer-áttekintés és iránymutatás kell, de magad csinálnád a videókat vagy csak képbe kerülnél a tartalomgyártással. 

  • márkához illő alkotók kiválasztása,
  • briefing,
  • együttműködések koordinálása

Amiben inkább máshoz fordulj!

SEO

Google-keresőoptimalizálás

  • search-,
  • display-,
  • shopping- és
  • YouTube-kampányok
  • sem UI/UX,
  • sem WordPress,
  • sem Shopify,
  • sem custom
  • Klaviyo,
  • Mailchimp,
  • ActiveCampaign setup
  • logó,
  • arculat,
  • brand guideline
  • szórólap,
  • óriásplakát,
  • rádió,
  • TV

Na de mennyi az annyi?

Mi nem dobunk rád egy kész árlistát. Inkább építünk köréd egyet. Ezért konkrét árat nem tudunk írni, de példákat azért igen.

Először csak lássanak.

Pont annyi videó, amennyi ahhoz kell, hogy elkezdj jelen lenni. Még nincs nagy aktivitás, és nem is kell mindent egyszerre. Egy fenntartható tempó, ami nem viszi el a napodat és a kasszát sem.
175 000 Ft Havi
  • Heti 1 videó (havi 4-5)
  • profi minőség
  • 1 forgatási nap / hó
  • Tartalomstratégia + havi tartalomnaptár
  • Vágás, felirat, platform-natív publikálás
  • Havi riport

Magas frekvencia, tartalom és marketing fókusz

Ahol a sűrűség és a hangulat hozza a figyelmet, nem a filmes produkció. Egy gyorsan mozgó piacon, ahol heti több élő tartalom kell, különben más viszi el a feed-et. Itt a tempó és a jelenlét fontosabb, mint bármi más.
200 000 Ft Havi
  • 10 db videó
  • Trending videók (telefonnal rögzítve, telefonos formátumra optimalizálva)
  • 1 forgatási nap / hó
  • Tartalomstratégia + havi tartalomnaptár
  • Vágás, felirat, platform-natív publikálás
  • Havi riport

Kampány fókusz, hogy berobbanj a piacra

Néha nem folyamatos jelenlét kell. Hanem egy alaposan megtervezett, profin kidolgozott akció, egyetlen céllal... 

Szezonális kampányok, új termék vagy szolgáltatás bevezetése mindegy. A lényeg, hogy robbanjon.
230 000 Ft Havi
  • 4 db értékesítés fókuszú videó
  • profi minőség
  • Kampánystratégia, sales-üzenet építés
  • Vágás, felirat, platform-natív publikálás
  • Hirdetéskezelés (Facebook/Intagram/TikTok)
  • Riport és tervezés
  • 5 db hirdetési fotó
a nagy kedvenc

Kiegyensúlyozott volumen, organikus + fizetett mix.

Ahol már van márka, van aktivitás. Olyan piacon, ahol a célközönség szomjazza a tartalmakat, a konkurensek pedig már használják is. A kérdés itt már nem az, hogy kell-e, hanem hogy milyen tempóval.
230 000 Ft Havi
  • Heti 2 videó (havi 8–9 db)
  • Trending videók (telefonnal rögzítve, telefonos formátumra optimalizálva)
  • 1–2 forgatási nap / hó
  • Tartalomstratégia + havi tartalomnaptár
  • Vágás, felirat, platform-natív publikálás
  • 1–2 hirdetésre hangolt videó
  • Social media oldal kezelés
  • Havi riport
  • 5 db hirdetési fotó
a legnépszerűbb

Magas frekvencia, tartalom és marketing fókusz

Ahol a sűrűség és a hangulat hozza a figyelmet, nem a filmes produkció. Egy gyorsan mozgó piacon, ahol heti több élő tartalom kell, különben más viszi el a feed-et. Itt a tempó és a jelenlét fontosabb, mint bármi más.
390 000 Ft Havi
  • Heti 4 videó (havi 16 db)
  • Profi minőség
  • 1-2 forgatási nap / hó
  • Tartalomstratégia + havi tartalomnaptár
  • Vágás, felirat, platform-natív publikálás
  • 3-4 hirdetésre hangolt videó
  • Social media oldal kezelés
  • Havi riport
  • 10 db hirdetési fotó
PARÁZS

Először csak lássanak.

Pont annyi videó, amennyi ahhoz kell, hogy elkezdj jelen lenni. Még nincs nagy aktivitás, és nem is kell mindent egyszerre. Egy fenntartható tempó, ami nem viszi el a napodat és a kasszát sem.
175 000 Ft Havi
  • Heti 1 videó (havi 4-5)
  • Profi minőség
  • 1 forgatási nap / hó
  • Tartalomstratégia + havi tartalomnaptár
  • Vágás, felirat, platform specifikus publikálás
  • Havi riport

Magas frekvencia, tartalom és marketing fókusz

Ahol a sűrűség és a hangulat hozza a figyelmet, nem a filmes produkció. Egy gyorsan mozgó piacon, ahol heti több élő tartalom kell, különben más viszi el a feedet. Itt a tempó és a jelenlét fontosabb, mint bármi más.
200 000 Ft Havi
  • 10 db videó
  • Trending videók (telefonnal rögzítve, telefonos formátumra optimalizálva)
  • 1 forgatási nap / hó
  • Tartalomstratégia + havi tartalomnaptár
  • Vágás, felirat, platform specifikus publikálás
  • Havi riport

Kampány fókusz, hogy berobbanj a piacra

Néha nem folyamatos jelenlét kell. Hanem egy alaposan megtervezett, profin kidolgozott akció, egyetlen céllal... 

Szezonális kampányok, új termék vagy szolgáltatás bevezetése, mindegy. A lényeg, hogy robbanjon.
230 000 Ft Havi
  • 4 db értékesítés fókuszú videó
  • Profi minőség
  • Kampánystratégia, sales-üzenet építés
  • Vágás, felirat, platform specifikus publikálás
  • Hirdetéskezelés (Facebook/Intagram/TikTok)
  • Riport és tervezés
  • 5 db hirdetési fotó
a nagy kedvenc

Kiegyensúlyozott volumen, organikus + fizetett mix.

Ahol már van márka, van aktivitás. Olyan piacon, ahol a célközönség szomjazza a tartalmakat, a konkurensek pedig már használják is. A kérdés itt már nem az, hogy kell-e, hanem hogy milyen tempóval.
230 000 Ft Havi
  • Heti 2 videó (havi 8–9 db)
  • Trending videók (telefonnal rögzítve, telefonos formátumra optimalizálva)
  • 1–2 forgatási nap / hó
  • Tartalomstratégia + havi tartalomnaptár
  • Vágás, felirat, platform specifikus publikálás
  • 1–2 hirdetésre hangolt videó
  • Social media oldal kezelés
  • Havi riport
  • 5 db hirdetési fotó
a legnépszerűbb

Magas frekvencia, tartalom és marketing fókusz

Ahol a sűrűség és a hangulat hozza a figyelmet, nem a filmes produkció. Egy gyorsan mozgó piacon, ahol heti több élő tartalom kell, különben más viszi el a feedet. Itt a tempó és a jelenlét fontosabb, mint bármi más.
390 000 Ft Havi
  • Heti 4 videó (havi 16 db)
  • Profi minőség
  • 1-2 forgatási nap / hó
  • Tartalomstratégia + havi tartalomnaptár
  • Vágás, felirat, platform specifikus publikálás
  • 3-4 hirdetésre hangolt videó
  • Social media oldal kezelés
  • Havi riport
  • 10 db hirdetési fotó

Fontos! A fenti árak csak tájékoztatás jellegűek. Minden esetben egyedi árajánlat alapján történik az együttműködés.

Amiben mi vagyunk a tökéletes választás!

Rövidvideós tartalomgyártás
  • Instagram Reels,
  • TikTok,
  • YouTube Shorts
  • aktivitás,
  • publikálás,
  • ütemezés,
  • közösségkezelés
    (Facebook, Instagram, LinkedIn, TikTok, Threads, X, YouTube)
  • célközönség-elemzés,
  • üzenet-pillérek,
  • márka-hang kialakítása
  • sorozatok,
  • szezonális témák,
  • hook-építés,
  • pénztermelő kampányok alkotása

Facebook és Instagram

  • hirdetések beállítása,
  • kezelése,
  • optimalizálása
  • TikTok hirdetési fiók kezelése és
  • kampánykivitelezés

ha csak rendszer-áttekintés és iránymutatás kell, de magad csinálnád a videókat vagy csak képbe kerülnél a tartalomgyártással. 

  • márkához illő alkotók kiválasztása,
  • briefing,
  • együttműködések koordinálása

Amiben inkább máshoz fordulj!

SEO

Google-keresőoptimalizálás

  • search-,
  • display-,
  • shopping- és
  • YouTube-kampányok
  • sem UI/UX,
  • sem WordPress,
  • sem Shopify,
  • sem custom
  • Klaviyo,
  • Mailchimp,
  • ActiveCampaign setup
  • logó,
  • arculat,
  • brand guideline
  • szórólap,
  • óriásplakát,
  • rádió, TV

Miért ilyen drága?

Miért csak ennyi?

Nem egy videóért fizetsz. Egy rendszerért, aminek része:

  • a stratégiai gondolkodás (mi miért megy ki, kinek szól és hol van a megtérülés?),
  • az operatív végrehajtás (forgatókönyv megírása, felvétel, vágás, posztolás, ütemezés),
  • a folyamatos elemzés és finomhangolás,
  • és több év marketingtapasztalata abban, hogy mi az, ami tényleg működik. 

Ez nem egy szolgáltatás ára. Ez egy rendszer, ami 0-24 bevételt termel neked.

Miért ilyen drága?

Miért csak ennyi?

Nem egy videóért fizetsz. Egy rendszerért, aminek része:

  • a stratégiai gondolkodás (mi miért megy ki, kinek szól és hol van a megtérülés?),
  • az operatív végrehajtás (forgatókönyv megírása, felvétel, vágás, posztolás, ütemezés),
  • a folyamatos elemzés és finomhangolás,
  • és hét év marketingtapasztalata abban, hogy mi az, ami tényleg működik. 

Ez nem egy szolgáltatás ára. Ez egy rendszer, ami 0-24 bevételt termel neked.

OKÉ ez jól hangzik, de tegyük mérlegre a számokat!

Neked szerinted mennyi időd menne el vele?

Számolj utána: mennyi időbe telne magadnak havi 8-10 videót végigvinni?

Ötletelés, forgatás, profi vágás, feliratozás, posztolás, social media oldal aktivitás. Ez még nekünk is könnyen 30–40 óra lenne. Persze, ha neked megvannak ehhez a profi eszközeid, szívesen ötletelsz, forgatsz órákig, vágsz napokig, tesztelsz és követed a trendeket, akkor semmiképp ne szervezd ki. 

De talán még akkor is érdemes megnézned, hogy mennyit érne neked ugyanennyi óra a szakmádban? Valószínűleg nem kevesebbet, mint amennyit egy hónapra mi kérünk. Ráadásul mi még egy marketing rendszert is építünk köréd.

Mennyit ér neked egy új ügyfél?

Számolj utána: mennyit ér neked egy ügyfél a szakmádban? A jelenlegi rendszered hány új konverziót, hány új vevőt hoz neked havonta?

Most képzeld el ugyanezt a rendszert professzionális marketinggel a háta mögött.
Képzelj el egy márkát, aminek a szakértelme megkérdőjelezhetetlen a piacon. Egy csatornát, ami akkor is dolgozik, amikor te alszol, szabin vagy, vagy épp a szakmáddal foglalkozol.

Mit gondolsz, mekkora lehetne a forgalmad fél év múlva? Egy év múlva?

A számokat te ismered, nem mi. De minden megkeresésed, ami eddig másnál landolt, bevételt is hozhatott volna neked.

Képzeld el, hogy ez az összeg évek múlva mekkora lesz…

Viszont most hoztunk neked egy meglepetést

START CSOMAG

Mert tudjuk, hogy minden kezdet nehéz. És hogy egy ilyen döntés előtt bizalmatlan vagy főleg, ha a márkádról van szó. (És ez teljes mértékben meg is tudjuk érteni.) 

Ezért így indítunk:

4 videó. 1 hónap. Az ár 50%-a.
Előre annak is csak a fele.

Magyarra fordítva:

  • Az első hónap -50% kedvezménnyel indul.
  • Ennek is csak a felét kérjük előre, a maradékot a hónap végén fizeted.
  • Ha nem stimmel? Kiszállsz. Folytatás nincs, vita nincs, magyarázkodás nincs.

Ugyanaz a minőség. Kisebb volumen. A teljes kockázat nálunk.

Nincs éves szerződés. Nincs hosszú elköteleződés. Az első hónapban a mi felelősségünk megmutatni, hogy miért érdemes együtt folytatnunk. 

hely maradt
20

Viszont most hoztunk neked egy meglepetést

START CSOMAG

Mert tudjuk, hogy minden kezdet nehéz. És hogy egy ilyen döntés előtt bizonytalan vagy, főleg, ha a márkádról van szó. (És ez teljes mértékben meg is tudjuk érteni.) 

Ezért így indítunk:

4 videó. 1 hónap. Az ár 50%-a.
Előre annak is csak a fele.

Magyarra fordítva:

  • Az első hónap -50% kedvezménnyel indul.
  • Ennek is csak a felét kérjük előre, a maradékot a hónap végén fizeted.
  • Ha nem stimmel? Kiszállsz. Folytatás nincs, vita nincs, magyarázkodás nincs.

Ugyanaz a minőség. Kisebb volumen. A teljes kockázat nálunk.

Nincs éves szerződés. Nincs hosszú elköteleződés. Az első hónapban a mi felelősségünk megmutatni, hogy miért érdemes együtt folytatnunk. 

hely maradt
20

Gyakran Ismételt Kérdések

Kell nekem egyáltalán tartalomgyártás?

Az őszinte válasz: akár az is lehet, hogy a te esetedben most nem.

Hogy a vállalkozásod milyen szakaszban van, vagy hogy milyen a típusa, nagyban befolyásolja, hogy jelenleg melyik az a marketing eszköz, ami számodra a legfontosabb. 

Elképzelhető, hogy egy jól beállított PPC-kampány, egy profi SEO alap, vagy egy weboldal újraépítés most hasznosabb mint a tartalomgyártás.

De ha elvesztél a sok „marketing-guru” tanácsa között, és nem tiszta, hogy a te esetedben honnan érdemes indulni, szívesen segítünk eligazodni.

Foglalj egy 30 perces hívást és együtt átnézzük, hová érdemes most a marketing-büdzsédet tenni még akkor is, ha azok most nem mi vagyunk. 

Nagyon jó kapcsolatot ápolunk sok-sok kiváló freelancerrel és marketing ügynökséggel, akik habár más szolgáltatással, de biztosan ugyanúgy az egekbe repítik az eladásaid. 

A folyamat alatt végig képben vagy. Nincsenek homályos foltok. Minden lépés látható és előre tervezett.

  1. Megegyezés. Szerződés, csomag, indulási dátum. Két aláírás, és kezdünk.
  2. Kick-off beszélgetés. Megismerjük a vállalkozásod, a célodat, a szakmádat. Mit jelent nálad a siker?
  3. Stratégia + tartalomterv. Megkapod az első hónap teljes vázát minden videó indoklással.
  4. Forgatási nap kijelölése. Közös naptárazás, helyszínválasztás (nálad, külső helyszínen vagy stúdióban). Általában havi 1–2 nap.
  5. Forgatókönyvek. Minden videóra előre kidolgozott váz: hook, üzenet, lezárás, CTA. Te jóváhagyod, mielőtt forgatnánk.
  6. Szereposztás. Ha kamera elé állsz, együtt készülünk. Ha nem, megoldjuk színésszel, voiceoverrel, vagy a munka folyamatának felvételével.
  7. Forgatás. Ezt mi szervezzük és vezetjük: felszerelés, fény, hang, irányítás. A te dolgod csak ott lenni.
  8. Utómunka. Vágás, felirat, effektek platform-specifikusan, csatornánként saját logikával (Reels, Shorts, TikTok).
  9. Jóváhagyás. A kész tartalmakat előbb te látod. Ha valamin még csiszolnánk, jelzed mi visszük tovább.
  10. Publikálás + havi riport. Posztolás a megfelelő időben, megfelelő formátumban. Hónap végén leülünk a számokkal: mi hozott konverziót, mi nem, mi a következő lépés.

Attól függ, mit veszünk fel és mennyit egyszerre.

Egy tipikus forgatási nap 4–8 óra között zajlik. Néhány rövid hookos videó gyorsan kész. Egy hosszabb sorozat, több helyszínnel, vagy összetettebb forgatókönyvekkel több idő.

A pontos időkeretet előre megbeszéljük: tudni fogod, mikor kezdünk, és mikor pakolunk. Nincs „még csak egy óra, ígérjük”.

Ha bármelyiket szeretnéd ezek közül, akkor igen:

  • Szeretnéd skálázni a céged. Nagyobb csapat, nagyobb forgalom, magasabb fokozat.
  • Magasabb árat akarsz elkérni a szolgáltatásodért.
  • Nem akarsz egy csatornán múlni, és egyszer csak azon kapni magad, hogy üres a naptár.

Az ajánlás aranyat ér. De önmagában egy lábon állni nem mindig szerencsés.

Most indultam, ezért ez még túl drága nekem, de szeretném elkezdeni. Tudtok segíteni?

Igen.

Pont ezért hoztuk létre a Mentorprogramunkat. 

Ami nem egy a klasszikus szolgáltatásaink közül, hanem egy folyamat, ahol átnézzük:

  • mennyi időd van,
  • milyen a tudásszinted,
  • milyen eszközeid vannak, 
  • mi az optimális a szakmádhoz,
  • hogy a piacod mit szomjaz,

és kihozzuk belőle a maximumot.

Mi adjuk a stratégiát, a struktúrát, a fogásokat. Te adod a szakmát, a hangot, a kreativitást.

A végére pedig a saját marketingesed lettél. És nem kellett egy komplett ügynökségi díjat kisajtolnod a cégedből ahhoz, hogy elkezdj látható lenni.

Reálisan: havi 1–2 óra, plusz a forgatási nap, ha szerepelsz benne.

A havi 1–2 óra ennyiből áll össze:

  • Tartalomterv és a videók jóváhagyása. Gyors átfutás: oké vagy módosítunk.
  • Havi riport-átbeszélés a hónap végén.
  • Néha egy gyors üzenet, ha kérdés merül fel.

A forgatási nap ezen kívül van: havi 1–2 nap, általában 4–8 óra. Ha nem akarsz kamera elé állni, ez is kiesik. Színésszel, voiceoverrel, vagy a munkád felvételével megoldjuk helyetted.

Minden más nálunk landol. Te a szakmáddal foglalkozol.

Te döntesz. És nem kell rögtön kamera elé állnod.

Ha akarsz szerepelni, te szerepelsz. A saját szakmád saját arccal a legmeggyőzőbb. De a legtöbb esetben nem ezzel kezdünk.

Három alternatíva, ha nem akarsz benne lenni a képben:

  • Színész: visszafogott vagy karakteres, attól függően, mi illik hozzád és a brandhez.
  • Voiceover: narrátor hang, miközben a képen a folyamat, a munka vagy a termék szerepel. Te egyáltalán nem kerülsz bele.
  • Munka-felvétel: a kezed, a műhelyed, az eszközöd, a folyamatod. A szakmád látszik, te nem.

A legtöbben kombinálnak. Indulhatsz „nem szerepelek” alapról és ha eljön a pont, amikor szívesebben megmutatod magad, akkorra már lesz egy bejáratott rendszer mögötted.

Ilyennel még nem találkoztunk. 😀  Mert olyan nincs, hogy unalmas termék, csak unalmas tálalás.

A „száraznak” tűnő szakmák mennek gyakran a legjobban socialön. A mi munkánk: megtalálni a hangot, a formát és a sztorit, amiben a te szakmád annak lesz izgalmas, akit el akarsz érni vele.

Nem trükkel. Nem hangerővel. Hanem azzal, hogy valódi értéket teszünk a képbe.

Az „unalmas” gyakran csak annyit jelent, hogy még senki nem találta meg hogyan tegye izgalmassá.

Megérdemled, hogy végre lássanak.

A tartalomgyártás egy olyan eszköz, ami nélkül a céged akár még tökéletesen el is éldegélhet. Halkan. Észrevétlenül. Évekig. De piacot robbantani sosem fog.

Mikor a közös munkáról döntesz, ne arról dönts, hogy kell-e neked tartalomgyártás. Dönts inkább arról:

Szeretnéd-e a hangos ürességből végre kiemelni a saját hangod? Olyan márkát építeni, amit keresnek, nem te keresel? Eredményeket elérni, amik most még elképzelhetetlennek tűnnek? És a saját szakmádon belül referenciaként emlegetni a cégedet?

Ha ezekre igen a válaszod, akkor kérj ajánlatot és repítsük az egekbe a márkád. 

Már nagyon várjuk, hogy együtt dolgozhassunk!